Versek…

Susan Polish Schutz versei:

ALONE

With you there
and me here
I have had no one
to discuss little things with
like how the dew fells on the grass
or big things like
what`s going on in the world.

I have been lonely
talking and thinking to myself.
I now realise how essential it is
to have someone
to share oneself with.

MAGÁNY

Te ott voltál és én itt,
így hát nekem senkim se volt.
Nincs kivel megbeszélni a kis dolgokat,
és nincs kivel megosztani a nagyokat.

Harmatnak hullását a gyönge fűre,
s a világ haladását mind előbbre.
Egyedül vagyok.
Beszélni és töprengeni csak magamban tudok.
Most értem csak meg azt, milyen fontos dolog,
hogy legyen valakid, kivel magad megoszthatod!

Cím nélkül

Sometimes I wake up
in the middle of the night
shivering from fright
feeling empty
feeling nothing
because I think about
how it would be
if you weren’t here
And then I wonder
if you really know
how very much
you mean to me
how incredible
I think you are
how you are
a part of all my emotions
how you are
the deepest meaning in my life
Please always know
that I love you
more than anything else
in the world

Á. Magdi versei:

Gondolatok: „Ki a magyar…”

Ki magyar földön született
s magyar anya tejét szívta…
Csak az a magyar?

Ki magyar iskolába járt
magyarul tanult imádkozni…
Csak az a magyar?

Ki kisdobos volt majd úttörő
s azután elsőáldozó…
Csak az a magyar?

Ki KISZ tag volt és élretörő
majdan párttag s célratörő…
Csak az a magyar?

Ki munkahelyen bélyeget
fizető szakszervezeti tag volt…
Csak az a magyar?

Ki falta Marx és Engels könyveit
s közben imára kulcsolódott keze…
Csak az a magyar?

Ki szemétbe dobta pártkönyvét
s letagadta a kommunista “Leninjét”…
Csak az a magyar?

Ki szidja a más népét, lenézi
Isten teremtményét…
Csak az a magyar?

Ki kákán csomót keresve
történelmi könyveket búj…
Csak az a magyar?

Ki a drága időt használja
sok haszontalanságra…
Csak az a magyar?

Ki idegenben él színes tollal
díszelegve páváskodik…
Csak az a magyar?

Ki a magyar? Kérdezem én…
Ki könnyet ejt az elhagyott hazáért;
az már nem is magyar?

Ki kérve könyörög szabadságot
minden bezárt lelkében szenvedő rabnak;
az már nem is magyar?

Ki megemlékezik minden véres napjáról
az anyaországnak;
az már nem is magyar?

Ki magához öleli országának mind a négy
csücskét mikor este álomra hajtja fejét;
az már nem is magyar?

Kinek szíve dobogása felgyorsul az
Isten áld meg a magyarra;
az már nem is magyar?

Ki olvas, szívja magába népe kultúráját
és imába foglalja búját a hazának;
az már nem is magyar?

Ki az otthoni magyar zsíros földben
kívánja nyugalomra hajtani fejét;
az már nem is magyar?

Ki hát a magyar?

Ki véres, szakadt nyelvvel ordítja
Le a zsidókkal!
Le a cigányokkal!
Le az összes fajjal ki nem magyar!
Ez lenne hát a magyar?
Ez lett a magyarból?

Ősapáink sírjaikban emígy gondolkodának;
Mivé lett a magyar? Ej ha, teremtésit!
Mivé lett az ország? Mely ontotta földnek drága kincsét!
Mivé lett a nép? Az Isten adta nép!

Állj meg magyar, lassuljál…
az élet nemcsak tüskékből áll!
Hallgass el…,
hogy végre hallani tudjál!
Hunyd le szemed és álmodjál;

Álmodjál Kárpátok lankáin legelésző nyájról s magáról a juhászról ki székely népdalt dudorász!
Álmodjál Besztercebánya macskakövein csárdást táncoló rámás csizmákról!
Álmodjál tengernek kékségéről… ahol a halász népmeséket mesél
hálóvarrás közben a maszatos képű gyerek seregnek!
Álmodjál szőlőskertek lankáiról hol kicsit svábosan ejtik a szót…
de megérted… hisz magyar annak minden betűje!
Álmodj a keletről jövő napról… mielőtt hozzád érne, valaki magyarul
sóhajtja fel az ég felé reggeli imáját a sztyeppéken!
Álmodj arról, hogy szülőföldeden béke van… csend és nyugalom
és nem háborog már a népek tengere…
s elült az ár is és csend honol mindenütt!
Álmodj arról a sok-sokmillió magyarról ki idegenben él…
de a szíve Kodály, Bartók etűdöket ver az élet nagy dobján apró dobbanással!
Álmodjál… és pihend ki az élet fáradalmait…
S reggel mikor frissen felébredsz másképpen látod majd; “Ki a magyar”

Szülőhelyem

Kék Duna ringatta bölcsőm
öreg tölgyek alatt.
Vadludak őrizték álmom
a tavaszi kék ég alatt.
S amint cseperedtem
nagyapám faragta hintaló
nyögte fáradhatatlan
vágtáim rohamait.
Anyatejtől csöpögős gyermekkor
miért is tűntél el?
Hová lett a Duna…
s vele a tölgyek?
Nagyapám…
ki csak fúrt és faragott,
s törte az ugart mit az apjától kapott.
Ma élek idegenben
hol nincsenek tölgyek
csak fenyvesek
azok is idegen nyelven.
Vissza-visszasírom gyermekkorom
gondtalan világát.
s vele a kék Dunának csobogását.
Altasson el Istenhez küldött sóhajommal
ajkamon, igaz magyar szóval.

A végén

Engem ne sirasson senki
ha meghalok,
S értem idegen nyelven
imát ne mondjatok.
És testem se engedjétek
elporladni idegenben.
Végső nyugvó helyemül
a Dunát adjátok nekem
millió fehér tarajos
hullámival,
hogy lelkemben végre
béke legyen.
A végén miattam ne siránkozz,
ne fájlald hiányom,
hisz míg éltem
nem érezted a hiányom.
A végén vonóján
cigány húzza
kedves dalom…
s Te csak dalolj és kacagj,
hisz mire örökkön vártam
a végén nekem adta az Úr.

Hangtalan feledni

Tanulj meg hangtalan vágyni
a múlt után,
s könnytelen sírni álmatlan
éjszakán.
Tanuld meg szeretni a hazát
ki idegenbe taszított egy
megöregedett októberi hajnalon.

Tanulj meg ránctalan nevetni
s hangtalan feledni
a sok hamis vádaskodást,
mely vasmarokként szorítja
megfásult szíved.
Tanulj meg járni őseid
nyomdokán…

S ha mindezt megtanultad
béke veled kedves honfitárs.

Valahol Európában

Rideg tekintetű szemek egy ködös reggelen
Mint megfagyott hangok a csendben
Görnyeteg testben titkot rejtenek.
Anyák nélkül maradt árvák ácsorgása
Akárcsak kérdőjelek a mondatok után
Válaszra várnak.
De válasz nincs…
És béke sincs!
De van absztrakt formájú legyekkel lepett
Temetetlen tetem,
Ki golyót kapott egy értelmetlen fajgyűlöletben.
És van több ezer megbecstelenített nő,
Ki az ellenség gyermekét hordja szíve alatt.
Politika is van
És ősi sebeket feltépő gonoszkodó is van,
Ki hatalomra szomjazván gyarlón tapos
Az emberi hülyeség hegyén.
Népirtás,
Vallási különbség,
Gyarlóság,
Tagadd az isteni kinyilatkoztatást!
Oh, Te balga, ki fajodat véded vakon,
Lépj ki az évszázados átkos körből.
Egy ember teremtette a világot,
Így Te és Én egyek vagyunk!
Testvérek vagyunk!
Idegen nyelven mormolunk imát az Úrhoz,
De sejtjeink, mint millió kicsi láncszem egymáshoz fonódunk,
S tarkán és buján táncot lejtünk ritmikus szívverésre
Mikor béke lesz…
Valahol Európában!

Simple man

Sometimes when you are feeling important,
Sometimes when your ego is in bloom,
Sometimes when you take it for granted
That you are the best qualified man,
Sometimes when you feel you are going
Would leave an infallible hole;
Just follow this simple instruction,
And see how it humbles your soul.
Put your hands in a bucket of water,
Immerse them up to your wrists,
Pull them out and the hole that remains,
Is a measure of how you will be missed.
You may splash all you please when you enter,
But stop, – you’ll find in a minute,
That it looks just the same as before.
The moral of this is quite simple,
Always do the best you can,
Be proud of yourself, – but remember,
There is no i n d i s p e n s a b l eman.


Négysoros

I don’t ask for money,
power or pride
I ask for love from the
man I like.

Reklámok

Simple man – Egyszerű ember

Egy nagyon szép és számomra fontos verset szeretnék idézni, amit egy kedves barátom írt.
A  szerzője egy Kanadában élő magyar EMBER. EMBER, igen. Vannak EMBEREK és emberek… Ő EMBER.

Ő egy nagyon kedves régi barátom. Akivel sajnos azóta már elvesztettem a kapcsolatot, de többek között verseivel is nyomot hagyott, egy életre szóló, kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Csupa kedves és szép emléket hagyott alapvetően maga után.

Az életben összesen 2 alkalommal találkoztunk személyesen, mindösszesen pár órára. Igazából úgy voltunk évekig barátok, hogy csak és főleg itt a neten beszélgettünk, leveleztünk és küldtük el egymásnak napjainkról a híreket, üzeneteket. A mindennapokról és a világ kis-, és nagy dolgairól itt cseréltük ki a véleményünket.
(Érdekes és aranyos dolog volt a jó pár órás időeltolódást is figyelembe venni, mikor nemcsak email-t akartunk váltani, hanem a cseten is beszélgetni akartunk. Én már rég vacsora után voltam, amikor ő lenyelte az ebédje utolsó falatjait. )

Álljon itt tehát az Ő verse, először angolul, ahogy írta, majd utána az én sete-suta magyar fordításomban:

Simple man

Sometimes when you are feeling important,
Sometimes when your ego is in bloom,
Sometimes when you take it for granted
That you are the best qualified man,
Sometimes when you feel you are going
Would leave an infallible hole;
Just follow this simple instruction,
And see how it humbles your soul.
Put your hands in a bucket of water,
Immerse them up to your wrists,
Pull them out and the hole that remains,
Is a measure of how you will be missed.
You may splash all you please when you enter,
But stop, – you’ll find in a minute,
That it looks just the same as before.
The moral of this is quite simple,
Always do the best you can,
Be proud of yourself, – but remember,
There is no i n d i s p e n s a b l e man.

Egyszerű ember

Néha mikor magad fontosnak érzed, 
Ha repes és tündököl éned,
Amikor néha bizonyosra veszed,
Hogy mindenki fölé emel tehetséged,
Mikor módfelett úgy érzed,
Nagy űrt hagy majd távozásod;
Akkor tégy egy egyszerű próbát,
Ez tanítja alázatra majd lelked, meglásd.
Tedd kezeidet egy teli vödör vízbe,
Egészen a csuklóidig alámerítve.
Majd kezeidet a vízből kivéve,
Az utána maradó mélyedés lesz mértéke,
Mennyire fogsz majd hiányozni.
Lehet a vízből bármennyit kifröcskölni,
De meglátod majd egy pillanat alatt,
Hogy mint előtte volt, a víz olyan maradt.
A tanulság egészen egyszerű pedig.
Tedd meg, amire képes vagy, mindig.
Légy büszke magadra, de tartsd észben!
Nincs olyan ember, aki nélkülözhetetlen.

Nevéből engedelmetekkel csak annyit adok meg, hogy Á. Magdinak hívták.
(Ha olvasod Magdikám esetleg majd, remélem, utólag beleegyezel és jóváhagyod, hogy idemásoltalak 🙂 )

Leveleit nagyon sokáig őriztem. Igazi nagyszerű, emberi beszélgetések voltak. Semmi fennkölt magasröptű dolog, csak egyszerű, mindennapos őszinte beszélgetések. Gyerekekről, munkáról, emberekről, helyzetekről. Hogy van otthon, és mi újság itthon…

Vele is úgy ismerkedtem meg a neten, hogy például az ő nevéből sem lehetett semmit megtudni. Azt se, hogy fiú, vagy lány. Ez is, az is lehetett ennek alapján, de én a kezdetek kezdetén inkább fiúnak hittem. Így is, fiúsan is viselkedett. Nem árulta el sokáig azt sem, hol él, hány éves, mit csinál. Nem is igazán volt központi kérdés. Nem számított. Beszélgettünk kezdetben általánosságokról, zenéről, divatról, emberekről, urambocsá’, még a politika is szóba került. Nagyon tájékozott volt és majdnem hibátlanul, szépen írt magyarul is. Én sem mondtam semmit magamról, igaz Ő sem kérdezett ilyeneket soha.
Aztán már nem igazán emlékszem, hogy történt, de talán véletlenül szólta el magát (hát Nő volt a szentem, persze hogy fecseg 🙂 ), és kiderült, hogy nem fiú, ahogy én majdnem biztosra vettem addig, hanem nő. Addigra már „elég közel ültünk egymáshoz”, megismertük egymást és bíztunk is feltétel nélkül egymásban. De ennek ellenére nagy meglepetés volt.

Aztán ekkortól már személyes dolgokról is szó esett egyre inkább, hogy ment el Magyarországról, a szüleiről, az én családomról, gyerekeinkről. Örömökről, bánatokról, sikerekről, kudarcokról, kérdések, válaszok. Még számítástechnikai „távoktatás” is volt.
A kisházáról, ahova minden nyáron otthonról (Kanadából) hazajött (Magyarországra).

Sok szép verset is küldött. Nagyon sok verset írt. Minden verse tele emberi érzésekkel, tisztességgel, becsülettel. Egy kanadai helyi újságnak volt a szerkesztője is. Sokáig kaptam is azt az újságot és élvezettel érdeklődéssel olvastam az ottani magyar közösségről szóló híreket. És büszke is voltam nagyon Magdira, mert az egyik motorja és fő szervezője volt a helyi közösségnek.
Többször kérte tanácsomat, küldte el verseit, cikkeit, hogy „ugyan, mond má’ meg, jó ez így, „elmegy egy kis szódával” itt vidéken?”. És mindig a tökéletesre, a legjobbra törekedett. Ezt várta el magától és mindenki mástól is, aki körülötte volt. Velem is sokszor „veszekedett”. Örömmel vettem, mert tudtam, csak jót akar, és amit kifogásol, azt joggal és okkal teszi.
Mindez talán csak azért jutott eszembe, mert vele is „Láthatatlan emberként” ismerkedtem meg.
Nem viselt álarcot, de nem is árult el kezdetben szinte semmit magáról. Tőle is nagyon sokat tanultam az emberekről és emberségről. Nemcsak szóban, nemcsak a verseiből, hanem az egész lényéből, viselkedéséből, életéből, sorsából.
Azt hiszem ennyit példaként a barátságról és netes kapcsolatokról, viselkedésről.
Nekem nagyon sokat jelentett az Ő barátsága és léte.
(Magdikám bárhol is vagy, élsz, létezel, az Isten áldjon meg Téged és ölellek igaz baráti szeretettel!
Ciao and You are/were NOT a Simple Woman! )

 

Ég a gyertya ég….

MÁRAI SÁNDOR: A gyertyák csonkig égnek (részlet)
Csak azért, mert szép és csodálatosan mély gondolatokat tartalmaz. 
És mert lassan az ember kezd egyre többet meg is érteni belőle…

Itt található egy korábbi blogom az Internetről és rólunk emberekről, amelyből az alábbi idézet is átvettem ide:

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is… Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót… s ez az öregség. Valami él szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani, vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét… mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak, és igazán akarnak… Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál.
De akkor ez sem fáj már.”